A szorongás és a pánik nagyon sok esetben (tapasztalataim szerint 10-ből 9-szer) visszavezethető egy belső konfliktusra. Egy nem önazonos döntésre, választásra, helyzetre amiben benne rekedt az illető.
Ehhez értsük meg először az „álarc” a hamis személyiség, az ego mivoltát. Ahogy gyerekként elkezdünk felcseperedni, úgy ér minket egyre több hatás. Egyre többször kell választanunk és egyre több a szociális nyomás – azaz mit szabad, mit nem, mit várnak el tőlünk, mi az adott helyzetben az illendő, kinek akarunk épp imponálni a döntésünkkkel, vagy épp jobban szeretjük a másikat és az ő mércéje szerint döntünk… hogy néhány példát említsek.
Gyerekként még azt tanuljuk, hogy mit illik és mit nem, azzal szemben amit valójában szeretnénk. Serdülőként, már egyre fontosabbak a haverok, barátok véleményei, ezért sokszor azok alapján hozzuk meg a döntéseinket. Fiatal felnőttként pedig már több helyen kell megállnunk a helyünket, legyen ez a munkahely,a szülői otthon, a párunkkal alkotott otthon, barátaink elvárásai és sokszor ezeket helyezzük előtérbe a saját vágyainkkal értékrendünkkel szemben. Középkorra ezek a döntések pedig már beidegződtek, az agy ledelegálta a tudatos gondolkodástól és már autómatikusan helyezzük a munkahelyünk, párunk, gyerekük, barátunk, társadalom („mit fognak gondolni rólam?”) vagy épp bárki más érdekeit és nézőpontját a sajátunk elé.
Az nem baj, ha időnként más érdekeit helyezzük előtérbe. Moziban megnézünk a párunkkal egy filmet ami nem érdekel minket mert ő ezt szereti. A főnökünk kér a hétre kivételesen extra túlórát mert gondban a cég. A gyerekünk miatt tovább kell fennmaradnunk vagy épp korábban kel kelnünk. A szülőkre, barátokra hallgatunk a saját megérzésünk helyett.
Ez csak néhány példa és rendben is vannak ha időnként fordulnak elő. Amennyiben ezek állandósulnak úgy önmagunkat, a saját vágyainkat, életünket, önmagunk iránt érzett szeretetünket és azt amit valójában MI szeretnénk szorítjuk a háttérbe permanensen. Ez pedig már gondot okoz. Amikor már többször hozunk olyan döntést ami nem a mi érdekünket szolgálja, nem az amit mi VALÓJÁBAN szeretnénk, nem az ami a mi IGAZI személyiségünket fejezni ki és nem az amerre mi valójában menni szeretnénk akkor létrehozunk egy belső konflikutst.
A választásaink ezek után nem minket fognak tükrözni, hanem azt az álarcot amit mások felé mutatunk. Egy személyiséget amik nem vagyunk. Egy hamis ego-t. Mi pedig szép lassan azonosulunk ezzel és azt hisszük, hogy ez vagyunk mi. Pedig nem. Annyiszor döntöttünk másképp. Annyiszor választottunk nem azt az utat amit valójában szeretnénk, hogy azonosultunk a szereppel.
Mélyen belül, nevezd léleknek, a személyiség magjának, a valódi énednek – ez mindegy, de mélyen belül érezzük, hogy ez nem az. Ez pedig konfliktust szül. Az elnyomott konfliktus pedig frusztrációt. Az elnyomott frusztráció pedig nőni fog. …és utat talál. Először, rossz, kellemetlen érzések, gondolatok formájában. Lehet ez negatív gondolkodás, szorongás, aggódás… Ha ezeket is elnyomjuk akkor a psziché elkezd hangosabban jelezni és jönnek a testi tünetek amik társulnak a szorongáshoz, pánikhoz.
Tehát a testi tünetek már a végpontjai az adott problémának aminek a gyökere egy nem önazonos döntés vagy döntések sorozata. (Van, hogy máshogy alakul ki a pánik, lehet egy rossz élmény, trauma egy klausztrofóbia, ijedtség… – erről majd később)
Ha a tüneteket akarjuk kezelni, azzal nem fogjuk megoldani a problémát. Hiszen tegyük fel, hogy ha sikerrel visszaverünk minden szorongás, vagy pánik keltette testi tünetet, elnyomjuk gyógyszerrel, vagy bármilyen technikával, azzal a probléma gócpontja ott marad és tovább fogja generálni a belső feszültséget. Eljön a pont amikor erősebb gyógyszer, erősebb hatásosabb technika kell. Aztán még erősebb, majd még erősebb és lesz egy pont amikor már kezelhetetlen lesz, mert a gyökér ok az bizony ott maradt.
Ezt az okot kell megkeresni és megszüntetni. Ez viszont sosem könnyű. Önismeret kell hozzá. Az elménk kontrollálása és a felismerése a traumának, proglémának, nem önazonos döntésnek, konfliktusnak. Viszont amint rálelünk a gócpontra és felismerjük, azonnal könnyebb lesz. Érezni fogjuk, hogy jobb. Nem fogja megkönnyíteni a döntést amit esetleg meg kell majd hoznunk, de felismerhetjük és felkészülhetünk rá. Ha az ok egy trauma, egy döntés, egy belső feszültség akkor azt utána fel kell oldani és erre viszont hamar reagálni fog a test is és megszűnnek a tünetek.
Amíg viszont ezen dolgozunk szükségünk lehet „kapaszkodókra” az úton. Technikákra, mankókra amikre tudunk támaszkodni vészhelyzetben. Ezek nem helyettesítik a gyökérpobléma megtalálását, de segítenek olyan helyzetekben amikor indulna a pánik, vagy egy erősebb szorongás lépne fel.
Sok ilyen gyakorlat van, ami hasznos lehet. Mielőtt rátérnék néhányra, szeretném kiemelni, hogy egyik gyakorlat sem helyettesítheti, az önismeretet, a saját gondolataink, elménk felett gyakorlás által megszerzett kontrollt. A felismerést, hogy nem az elménk vagyunk és hogy nem mi gondolkodunk, de le tudjuk állítani, irányítani tudjuk. Ez idő és gyakorlás. Ezzel lehet elérni a legnagyobb eredményeket, a legfantasztikusabb változásokat, az igazi életminőség javulást. Az agy szinapszisainak megváltoztatásával, megszüntethetőek az addig létrehozott kapcsolatok, átalakíthatók és formálhatók, azzá amit valójában szeretnénk. Egy önazonos életté.
Tippek, trükkök, technikák
Minden technikához kell egy alapszintű tudatosság, hogy felismerjük, mi az ami éppen történik és képesek legyünk közbelépni, mielőtt a szokásos program lefutna.
Amikor érzed, hogy indul a gondolat dömping, elkezded beforgatni magad a mélybe, a pánik vagy az erős szorongás felé, mondd hangosan vagy épp fejben, hogy; ÁLLJ! Majd maradj mozdulatlan néhány pillanatig vagy másodpercig, még levegőt se vegyél. Ebben a pillanatban az agyad is felfigyel, hogy miért álltál meg, miért lett minden mozdulatlan és miért tartod még a levegőt is vissza. Lesz pár pillanatod tisztán. Ez elegendő kis szünetet, rést biztosít a gondolat folyamban, hogy közbe tudj lépni. Innentől pedig tudatosan reagálj és tudd mit akarsz. Ne menj vissza a gondolatok fogságába. Nézz körbe. Hol vagy? Mit csinálsz? Miért csinálod? Mit akartál csinálni? Mi az amire vágysz? Arra menj.
Amikor érzed, hogy indul a gondolat dömping, elkezded beforgatni magad a mélybe, a pánik vagy az erős szorongás felé, mondd hangosan; NEM és toppants egyet lábbal, vagy csapj az asztalra esetleg tapsolj. Legyen hangos, hirtelen és figyelemfelkeltő. (értelem szerűen ez nem a buszon használatos gyakorlat )Ez ugyan azt a célt szolgálja mint a fenti gyakorlat. Időt biztosít neked, hogy tudatos legyél és VÁLASSZ!
Légzéstechnikák is fantasztikusak tudnak lenni, de csak ha kitartóan csinálod és FIGYELSZ RÁ! 4 számolásra be és 6 számolásra ki. Lassan lélegezz a „hasadba”, tehát ne mellkasi légzést használj. A hosszantartó, mély lassú hasi légzés stimulálja a bolygóideget, ami nyugtatólag hat az egész testre.
Megfelelő belső monológ kialakítása – ez megint idő és gyakorlás. Amikor indul a pánik egy erős dobogásnál „Biztosan szívinfarktust fogok kapni” Amikor fulladásos érzésed van, „Le fog állni a légzésem és megfulladok”. Amikor jön a rogyadozó térd érzése, „Össze fogok esni biztosan”. Akkor TUDD: A pánikroham nem okoz szívelégtelenséget vagy szívmegállást. A szapora szívverés érzése ijesztő lehet, de nem veszélyes. A szív, nagyon erős sűrű izomrostokból áll és sokkal többet kibír mint hinnéd. Clarie Weeks (1991) szerint egy egészséges szív akár napokig is működhet 200-as! pulzussal anélkül, hogy károsodát szenvedne el. Nem kell csinálnod hát semmit, ha kalapál, hagyd, had kalapáljon, abba fogja hagyni.
A pánikroham miatt nem áll le a légzésed és nem fulladsz meg. A pánik alatt érzett gyakori fulladásos érzés, mellkas szorítás annak köszönhető, hogy stresszes állapotban a nyaki és a mellkasi izmok megfeszülnek és ez csökkenti a légutak kapacitását. Nyugodj meg, nincs semmi baja a légutaknak, ez természetes ilyen helyzetben. Az agyadban működik egy beépített reflexmechanizmus ami nem engedi, hogy megfulladj, ami végül bármi történjék, kikényszeríti a légzést, ha nem jutsz elég oxygénhez. Amikor pánikroham alatt úgy érzed, hogy elgyengül a térded, nem fogsz elesni. Fogsz tudni járni. Ez egy érzés csak. A pánikroham alatt felszabadított adrenalin kitágítja a vérereket a lábadban, és emiatt vér halmozódhat fel a lábizmaidban, ami nem kering rendesen. Ez okozhatja a rogyadozó térd és gyenge láb érzését, ami miatt megijedhetsz. Amit tudnond kell, hogy ez csak egy érzés. Továbbra is fogsz tudni járni, nincs semmi baj az izmaiddal, el fognak bírni a lábaid. Ugyanolyan erősek mint eddig.
Ha tisztában vagy a fentiekkel – talán még többel is – akkor amikor jön az érzés, beszélj magadhoz, hangosan vagy akár belül és TUDD, hogy ez így van. Minden más csak érzés és az amygdala (agy érzelmekért felelős része) által keltett érzés, félelem próbálja elhitetni veled az ellenkezőjét. Tiszta fej és tudatos jelenlét szükséges hozzá, de képes vagy magadat lenyugtatni. (Ha pedig gyakorlod a fent említett dolgokat, azaz az elméd működésének ismeretét és a tudatos jelenlétet akkor ez könnyebben, majdhogynem könnyedén fog menni.)
A másik hasznos apróság az szintén tudatos kontrollt igényel. Amikor érzed, hogy indul a „lemez” akkor szólj magadra: „Nem itt, nem most! Most megyek és …..” A ….. helyére pedig illeszd be, hogy mit akarsz csinálni. Ez megint megszakítja a folyamatot annyi időre, hogy tudatosan visszavehesd az irányítást.
A fenti technikák apró ám hasznos segítségek lehetnek az úton, de ami igazán segíthet az a Tudatosság, az elme és önismeret létrehozása.
