Kitartás

  • Elhatározás
  • Kezdés
  • Kitartás

Ez a három dolog az, ami igazán fontos amikor egy vágyból egy álomból valóságot szeretnénk. Az elhatározás az amikor megszületett gondolatnak erőt adunk. Itt lesz a kósza gondolatból cselekvésre ösztönző erő. Elhatározás nélkül a dolgok csak kívánságok és vágyak maradnak.

„Szeretnék kijutni a szorongásból.”
„Bárcsak ne jönne több pánikroham.”
„Olyan jó lenne ha…”

Ezek a kívánságok. Ezek fejezik ki a vágyainkat és mutatják, hogy merre szeretnénk menni. Amikor pedig egy kívánság, egy vágy megszilárdul bennünk és Elhatározzuk magunkat, akkor valami megszületik. Egy igen fontos valami, egy erő, egy motiváció, egy dolog ami hajtani fog, segíteni.
Amikor pedig elhatároztuk magunkat, akkor a fenti mondatok megváltoznak:

„Kijutok a szorongásból.”
„Nem fogok többé pánikolni.”
„Megcsinálom, bármibe kerüljön is.”

Láthatod, hogyan változhatnak meg a fenti mondatok egy elhatározás után. Ezek már erősebb, határozottabb kijelentések. Nem csak vágyak többé, többek már. Erő és töltet van bennük. Határozottság. Elhatározás után jön a kezdés. Hogyan kezdjünk neki egy ekkora feladatnak?

A könnyű válasz az, hogy bárhogy. Csak kezdj neki. Olvass utána, tanulj, nézz szét, milyen lehetőségek vannak. Találd meg azt ami hozzád a legközelebb áll. Sokszor kutatással és ismerkedéssel kezdődik minden. Keresd meg azt amit úgy érzel, hogy szívesen csinálnál, gyakorolnál és kezdd el. Ásd bele magad, tanulj, vágj bele egy kurzusba, olvass utána, beszélgess róla… Legtöbbször a megérzéseink jó irányba terelnek minket. Eddig „könnyű” volt, de itt fog jönni a neheze. Kitartás.

Bárhogyan döntöttél, tarts ki a döntésed mellett. Bármiből is szeretnél szabadulni, szorongás, pánik, depresszió vagy agora fóbia, a legfontosabb dolog lesz a kitartás. Nem két hét alatt alakult ki az ami veled van és nem két hét lesz mire elmúlik. Pánik, szorongás, depresszió, ezek mélyen ülő dolgok, belülről fakadnak és sokszor évek alatt felgyűlt események azok amik ide vezetnek… adj hát időt magadnak és tarts ki. A kitartó munka mindig eléri célját!

Lesz, hogy menni fog és úgy érzed jobban vagy, máskor pedig összecsaphatnak feletted a hullámok és azt érzed minden hiábavaló, de ez normális. Az út a legtöbb esetben nem egy egyenes vonal. Hullámzó, kavargó, néha nehéz, máskor könnyű, de ha kitartó vagy akkor kijutsz. A legrosszabb amit el lehet követni ilyenkor az a váltogatás.

Sokan esnek abba a hibába, hogy 2-3-4 hetente váltogatják a dolgokat amiktől a gyógyulást remélik. Mindfulnes, hipnoterápia, agykontroll, önsegítő könyvek, vagy bármilyen átalakító technika… Ezek mindegyike tud hasznos lenni, de csak ha kitartasz mellette. Az állandó váltogatással nem csak magunkat tudjuk összezavarni, de mivel mindenbe belekezdünk, semmit nem fejezünk be, így sokszor megfoszthatjuk magunkat a sikerélménytől ami megint csak egy fontos faktor. Az állandó váltogatás olyan mintha minden hónapban kipróbáltatnánk egy új sportágat a gyerekünkkel és egy év múlva értetlenül kérdeznénk, hogy miért nem nyert még érmet semmiben, miért nem ért el semmilyen eredményt? Nem fog, mert ahhoz, hogy eredményes legyen ki kell tartania az adott sportág mellett.

Mégis sokan 1-2 havonta váltogatják azt amiben éppen aktuálisan hisznek, majd csalódottan továbbállnak és azt mondják; „Nem működik.” – Persze, hogy nem, mert nem adnak elég időt neki és nem tartanak ki mellette. A pánik, szorongás, depresszió, ezek olyan gondolkodási sémákat tudnak kialakítani amik mélyre tudnak beivódni a tudatba, épp ezért idő és energia mire kidolgozzuk őket. Kitartás kell hozzá, bizalom önmagunkban, a módszerben és a segítőben – ha van.

Nézzük meg bármelyik olimpikont a világ bármely pontján. Mindenki ugyan azon megy keresztül és ugyanazt mondja. Komoly gyakorlás mellett is vannak napok, talán hetek, amikor a háta közepére nem kívánja, amikor nem megy neki, amikor nem akarja, de csinálja, mert tudja hogy ez egy hullámvölgy.
Kitart az elhatározása mellett. Ezért ér el eredményeket. Tarts ki TE is! Menni fog! Kitartással és megfelelő munkával megváltoztathatod azt, ami régóta gyötör. Higgy magadban és csak menj és csináld. A cél lebegjen a szemed előtt, az ÉLET amit igazán akarsz.

A mosolyok, a család, a szabadság, a felszabadultság érzése, mosolyogva ébredés… Legyen bármi is az ami hajt, minden nap mondd el magadnak 10x legalább. Határozd el, hogy ez az év lesz az amikor megfordítod a dolgokat és tarts ki. Menni fog! A kitartás legyen a vezérfonalad idén. Tudd, hogy az álhatatos munka és belefektetett idő, energia be fogja hozni az eredményeket. Önmagadért dolgozol és a családodért, a szeretteidért. Ha érdemes valamiért dolgozni és nem feladni, kitartóan haladni akkor az ez.

Tetszett ez a cikk?

Megosztás Facebook-on

Rólam

Rengeteg irányzattal és gondolkodásformával ismerkedtem meg, és igyekeztem használni azokat az életem során. Angliában volt szerencsém két évig egy buddhista kolostor vezetőjétől is tanulni. Mindent, amit tanultam, igyekeztem beépíteni a gyakorlatba.

Mák Károly

A tudatos-gyogyulas.hu weboldal tulajdonosa

Legújabb bejegyzések

Taxis

Mi lesz ha elindulok és rosszul leszek?… Mi lesz ha a buszon jön rám a rosszullét?… Mi lesz ha elkezd remegni a lábam?… Mi lesz ha észreveszik rajtam?… Mi lesz ha ma is rosszul leszek?… Mi lesz ha… A három

Tovább olvasom »

Önbizalom visszaépítése

Hogyan építsd vissza az önbizalmad a sok szorongás mellett? Aki pánikkal vagy szorongással küzd az megtapasztalta a vesztés keserű ízét. Amikor már harmadszorra kell vissza menekülni a lakásba… Amikor már második nekifutásra sem tud elmenni a boltba… Amikor már ötödik

Tovább olvasom »

A képesség önmagunk lenyugtatására

Képesnek lenni önmagunkat lenyugtatni egy nagyon fontos készség, de mielőtt erre rátérnénk érdemes megérteni, hogy mit is akarunk lenyugtatni ilyenkor. Nem magunkat. Az elménket. Amit meg kell érteni és ez az egyik legfontosabb dolog a boldog élethez vezető úton, hogy

Tovább olvasom »

Mindennek ára van

Ez így igaz és itt most nem a kapitalizmusra gondolok. 🙂 A legtöbb esetben kiderül, hogy a pánik és a szorongás mögött olyan döntések sorozata volt ami ezt hozta végül elő. Döntések, önmagunk ellen való döntések következménye a szorongás… Majdnem

Tovább olvasom »

Csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

A cél tudatosan meggyógyulni, és újra
Téged helyezni a középpontba.

Itt tudsz csatlakozni a Tudatos Gyógyulás Facebook csoporthoz, ahol rendszeresen frissülő tartalmakkal, segítséggel és egy támogató közösséggel várunk.