Az egyik legfontosabb készség amivel rendelkezni érdemes.
Nagyon sok esetben megy a nap, teszünk-veszünk és megy benn a mozi. Hallgatjuk fejben a „saját hangunkat”, monológokat, párbeszédeket, jobb esetekben. Rosszabb esetben a félelmeket, a „mi lesz ha…” jövőképeket vetíti elénk az elme, vagy épp olyan gondolatokat amik szorongással töltenek el. Problémákon csámcsog órákon vagy napokon keresztül és nem áll le.
Megint eltelt egy nap és nem élveztél belőle semmit szinte. Nem tudod, hogy mentél munkába, nem emlékszel, hogyan mosogattál el vagy raktad be a mosást. Szinte robotpilótán cselekszel, miközben hallgatod benn a „saját gondolataidat” amik teljesen lefoglalnak. Még rosszabb esetben lehet, hogy felkelsz és már indul is a lemez a problémákkal, szorongásokkal, félelmekkel, aggódásokkal. Így nem lehet ÉLNI – mármint nagybetűsen élni.
Megtanulni jelen lenni azt jelenti, hogy a pillanatban lenni, a világban és figyelni, megélni átélni azt ami történik és nem a belső „mozit nézni”. Biztosan voltak pillanatok az életedben amikre emlékszel, hogy csodásak voltak. Akár egy gyermek születése, egy esküvő, egy ünnepség, egy családi összejövetel, egy romantikus este, bármi. Miért emlékszel arra a pillanatra úgy ahogyan? Azért mert ott jelen voltál. Átélted és megélted a pillanatot ott akkor. Ezért is lehetett olyan csodás. Amikor jelen vagy észrevehetően élénkebbek a színek és másabb a világ mégis ugyanaz. Amikor jelen vagy akkor nem nyomnak a napi gondok, félelmek és aggodalmak. Nem a belső mozit nézted.
Jelen vagy.
Vagy belül gondokodunk vagy kifelé figyelünk. A kettő egyszerre nem megy. Biztosan néztél már filmet és egyszer csak azt vetted észre, hogy elgondolkodtál és nem tudod mi is történ igazából az elmúlt néhány percben. Amikor a belső mozit nézed, elszalasztod magad körül a dolgokat. Ez nem azt jelenti, hogy ne gondolkozz. Azért van az agy elülső része (prefrontal cortex), hogy gondolkozzon, feladatokat oldjon meg. Ez rendben is van. De, a prefrontal cortex feladata az élet könnyítése és biztosítása és nem a gondolkodás állandóvá tétele. Ne a befőtt tegye el a nagymamát.
Gondolkozni kell, úgy lehet megoldani komplikáltabb helyzeteket és ez rendben is van. Amikor a gondokodás állandósul és egyik gondolatot követi a másik szünet nélkül és elveszel a sok belső monológ és aggódás, film és lehetséges történés között az a baj. Használni kell a gondolkodást arra ami. Végigondolni a feladatokat, tervet készíteni ez rendben van. Utána viszont fel kell állni és cselekedni kell, végrehajtani ezeket a dolgokat méghozzá megélve a jelen pillanatot. Biztosan nyúltál már forró dologhoz figyelmetlenségből, vagy ejtettél el valamit esetleg nekimentél valaminek úgy el voltál foglalva a gondolataiddal. – és ez a baj. Nem voltál jelen, belül gondolkodtál és nézted a mozit.
Jelen lenni azt jelenti, hogy arra figyelsz amit csinálsz. OTT VAGY. Ha a gyerekkel játszol akkor a gyerekkel játszol és nem problémákon gondolkodsz. Ha a mosást rakod be akkor arra figyelj. Ha az utcán sétálsz akkor figyeld meg akár a környezetet, próbálj észrevenni új dolgokat. Azt csinálja a fejed is amit a tested.
Miért kellene egész nap aggódnod és miért kellene, hogy rányomja a bélyegét a napodra? Miért ne sétálhatnál az utcán boldogan és élvezhetnéd a napsütést? Miért ne lehetne egy jó beszélgetésed valakivel? Miért ne lehetne egy jó napod úgy, hogy nem aggódod vagy szorongod végig? Ilyen vagy olyan szinten mindannyian aggódunk dolgokért. Ilyen az elme természete. zeretne valamit vagy épp nem szeretne valamit és kalkulál, hogyan lehetne megcsinálni vagy elkerülni. Nem szabad hagyni állandósulni a gondolkodást. Felesleges. Nem tudsz gondolkodni, aggódni, szorongani és közben élvezni a pillanatot legyen az bármilyen is.
Meg kell tanulni elcsitítani az állandó aggódást, a sok gondolatot. Meg kell tanulni kezelni az elmét. Amikor elültek a gondolatok akkor kitisztul a „belső égbolt”. Fellélegezhetsz. Azok a pillanatok mások és ezt érezni. Tisztábbak. Nem fedi az érzékelést az elme zaja. Hogyan tedd ezt meg? Sok módja van ennek is, legyen itt néhány könnyen alkalmazható.
- Ha sétálsz vagy akár egy ismert helyen útvonalon vagy akkor próbálj mindig találni valami újat amit eddig nem láttál még. Ez figyelemre serkenti az elmédet, kifelé figyelésre, az új keresésére.
- Megállhatsz naponta többször (én óránként vagy két óránként javasolnám) öt percre és figyeld meg mit érzel. Milyen a levegő? Mi van a talpad alatt? Milyen érzés a ruha a bőrödön? Mit hallasz? Mit látsz?
- Megállhatsz 3-5 percre és csak figyelheted a légzésedet ahogyan ki és be áramlik. Csak az érzésre figyelj. Akár az orrnyílástól a tüdő aljáig követhetsz minden llélegzetvételt.
- Feltehetsz kérdéseket az elmédnek. Mit látok éppen? Mit hallok éppen? Mit tapintok éppen? Mit csinálok éppen? Azt csinálom fejben is amit a testemmel csinálok?
- És felteheted az egyik legjobb kérdést. Jelen vagyok? Tudatosan jelen vagyok?
Ha kérdezel magadtól akkor arra figyelj, hogy ne csapjon át belső beszélgetésbe. A mit látok kérdésre csak próbálj nézni és látni, ne kezdd el sorolni, hogy; „autót, piros ferrarit, nem szeretem a ferrarit a toyotáknak jobb alakja van.” – Itt már az elme cimkézett és kommentált is. Ne menj bele a beszélgetésbe, csak figyelj, hogy a kérdések után mit érzel, tapasztalsz. Ha pedig megállsz és figyelsz és felbukkannak gondolatok, az rendben van. Csak hozd vissza a figyelmed az adott dologra ha kell többször is. Idővel majd egyre kevesebbszer kell.
Bármelyiket is választod, mindegyik gyakorlat arra szolgál, hogy „földeljen” téged az itt és a mostban. Visszahozza az épp messze járó elmédet és gondolataidat oda ahol jelenleg vagy.
Ezek egyszerű, könnyen tanulható és bárhol végezhető apró gyakorlatok, de rendszeres használatuk messzebbre fog téged vinni mint gondolnád. A rendszeresség a kulcs. A rendszeres használatukkal tudod lassan átformálni a berögzült gondokodási sémákat és megváltoztatni az agy szerkezetét. Igen jól olvastad. A Neuroplaszticitás kimondja, mindegy hány éves az adott emberi agy, az képes tanulni, új szinapszisokat létrehozni és változni. Akárhány éves legyél.
