Hogyan lehet megtalálni a szorongás okát, gyökerét? Na ez már egy jó kérdés. Sokan érdeklődnek és kérdezik, hogy ha itt a pánik, akkor mit tegyek? Amikor erős a szorongásom, mit tudok tenni? Ezek is fontos kérdések, de ez kicsit ahhoz hasonló, mint amikor már lángokban áll a lakásom, akkor mit tegyek? Nos akkor sok mindent nem lehet tenni. Ami víz kéznél van azt oltásra használni, menteni a családot és azt amit lehet… de ez nem egy jó szituáció.
A fenti kérdés viszont már tudatosabb hozzáállást jelez. Hogyan előzzem meg, hogy lángra kapjon a lakásom? Hogyan találom meg a veszélyes pontokat ahol tűz keletkezhet és aztán hogyan előzöm meg? Ezért is tetszik nekem nagyon a fenti kérdés, hiszen ha meg van az oka, akkor tudjuk kezelni.
Sokan gondolkodnak azon, hogy miért is történik ez velük? Mivel érdemelték ki? Miért pont ők? Hiszen nem tettek semmi olyat amivel ezt „érdemelnék”. Nehéz válasz jön: De igen. Tettek. Talán többször is. Ezt az egyik legnehezebb megérteni és „feldolgozni”. Had magyarázzam el.
Az egyik legfontosabb dolog az életben (és akinek van gyereke az tudja, hogy gyereknevelésnél is) a felelősség vállalásra nevelés. Felelősséget kell vállalnunk a tetteinkért és tovább megyek, a gondolatainkért is. Hiszen a gondolataink határozzák meg a belső világunkat.
Ha állandóan borús gondolatok gyötörnek, rágódunk a múlton, aggódunk a jövőtől és közben félünk, hogy mi lesz ha.. Azok a gondolatok hatással lesznek (vannak) a test-elme egészére és bizony rettentő nyomás alá helyeznek minket és igen szorongó hangulatot és állapotot sőt pánikot is elő tudnak idézni. Nem láttam még olyan embert akinek szomorú gondolatok voltak a fejében és boldog volt. De olyan ember sincs akinek boldog gondolatokkal van tele a feje és mégis állandóan szomorú lenne.
Most lehet sokan lehurrognának, hogy hogyan lehet a „beteget” felelőssé tenni. Nem szép dolog és itt ő az áldozat. Ők lesznek azok akik nem vállalják a felelősséget azokért a dolgokért amik történtek velük. Minden ami velünk történik ilyen vagy olyan módon a mi felelősségünk.
Had emeljek ki néhány példát: Ha rossz munkahelyen dolgozom és utálom a főnököm, az állásom, az életem, akkor az az én abszolút felelősségem, nem a főnöké, nem az állásé, nem a munkahelyé, hiszen válthatok! Válthatok és fellélegezhetek. Persze ez sok mindennel együtt jár, de innentől a döntés az enyém. Maradok ott szenvedni vagy kilépek AZ ÚJ ÉLETBE…
Ha a fejemben cikázó állandó rossz gondolatoktól nem tudok szabadulni és az állandó „Mi lesz ha…” vagy épp „Bárcsak ne így lett volna…” pörög a fejemben, az is az én felelősségem. Tudatosan vagy épp – és ez a valószínűbb -, hogy nem tudatosan ezeket állítottam be alap gondolkodási sémának. Amikor mindig a lehetséges legrosszabb esetekre akartam felkészülni, amikor mindig azt néztem, honnan jöhet a veszély, ezekkel a gondolkodási formákkal alakítottam az agyam és az alap gondolkodási sémám, amíg ez nem lett belőle. Lehet utálom, lehet szorongok miatta és lehet a pánikrohamig pörgetem ezeket fejben, de EZEN IS LEHET VÁLTOZTATNI. Megkereshetem, hogyan változtassam meg a gondolataimat és alakítsam át őket, ugyan úgy ahogyan ezek beivódtak, ki is lehet „törölni” őket, felül lehet írni.
Ha egyszerűen nem szeretem magam, sosem szerettem, vagy valahol az idők folyamán megutáltam magam, az is az én döntéseimre vezethető vissza. Mikor nem szeretjük magunkat? Ha olyan döntéseket hozunk amikkel tudunk egyezni. Esetleg olyan dolgok történtek velünk amiket nem tudtunk kezelni és nem volt előttünk példa, hogyan lehetne ezt kezelni. Meg kell tanulnom elfogadni magam, majd megszeretni. Meg kell változtatnom a gondolkodásomat ez esetben. Tehát itt is van választásom, hogy MOSTANTÓL HOGYAN CSINÁLOM. Az életben SEMMI SEM VÉGLEGES, minden változtatható!
Aki látja a sémát az nagyon jól látja. Amikor egy mentális azaz fejben jelentkező dologról beszélünk akkor az áldozat és az elkövető is ugyan az a személy. (ebben az esetben, és itt most ne említsük az extrém szituációkat és traumákat, szorítkozzunk a leggyakoribb esetekre)
Minden ami kívül történik velünk arra van egy belső reakciónk. Minden amit nekünk mondanak, vagy épp velünk teszenek, arról van egy gondolatunk és ez kivált egy érzést.
Ha valaki megdícsér minket, akkor örülünk neki és jól érezzük magunkat. –Külső hatás és reakció. Ha valaki le szid minket, akkor rosszul érezzük magunkat. – Hatás és reakció. Valaki tesz, mond valamit és mi arról gondolunk valamit, ami kivált végül bennünk egy érzést, egy reakciót. Lehet ez a reakció pozitív hatással ránk vagy negatív hatással ránk és ha tudatosak vagyunk akkor VÁLASZTHATUNK REAKCIÓT! Ha tudatos vagyok akkor a dicséret esetében dönthetek, úgy, hogy nem érdekel, hiszen tudom, hogy jó a ruhám, én választottam. Vagy ha valaki meg szid valamiért, dönthetek úgy, hogy nem érzem magam rosszul, hiszen a tőlem telhető legjobbat hoztam, vagy épp nem tudtam, hogyan kell, tehát nem kell rosszul érezzem magam. Van választásom!
Sajnos viszont legtöbbször ezek a belső reakciók sok embernél csak még mélyebbre süllyesztik magukat a nem megfelelő állapotba. Történik velünk valami és okoljuk magunkat, ostorozzuk magunkat ezáltal megerősítve a negatív történést egy negatív belső reakcióval, már fordulunk is bele a spirálba. Önhiba.
A jó hír viszont, hogy ezért SENKI NE OKOLJA MAGÁT!
Nagyon sok esetben, (100-ból 99 ha számot kellene mondanom), mindez azért történik, mert az illető nem tanulta meg, hogyan kezelje ezt belül. Hogyan reagáljon szituációkra, hogyan tekintsen a nehézségekre, traumákra és hogyan viszonyuljon önmagához. Hogyan válasszon reakciót. Tehát a hiba nem tudásból fakadóan lett elkövetve.
Kicsit talán olyan ez, mint amikor elutazunk egy messzi országba és a rendőrök lecsuknak minket valami olyan triviális dologért ami a legtöbb országban még csak nem is bűn. Mondjuk teraszon reggeliztünk a napfényben, de ez ott tilos. Mi viszont nem tudtuk, hogy az. Elkövettük a dolgot, de nem azért mert ártani akartunk, egyszerűen nem tudtuk, hogy ez, ezzel fog járni. Ez is ilyen helyzet.
Ha a szorongás és a pánik gyökerét akarjuk megkeresni akkor fel kell készülnünk, hogy őszintén megvizsgáljuk a döntéseinket, döntési folyamatainkat és azt, hogy mind ez milyen hatással van ránk. Ebben a legtöbb esetben elkél egy külső segítség aki rávilágít itt-ott azokra a dolgokra amiket mi bizony nem szeretnénk meglátni. Amik felett átsiklunk.
Először be kell látnunk, hogy a gondolataink meghatározzák a reakcióinkat, döntéseinket és az életünket is ezáltal. Utána meg kell változtatnunk a hozzáállásunk önmagunkhoz azáltal, hogy megváltoztatjuk a gondolkodásunkat. Az a gondolkodás, életmód, életstílus ami ide juttatott nem fog innen kivinni. Képesnek kell lennünk máshogyan tekinteni az adott dologra. Azzal a hozzáállással amivel létrehoztuk a problémát, nem leszünk képesek megszüntetni. Tehát egy új hozzáállásra van szükség, egy gondolkodásbeli változásra, hogy felfedezzük, hol van a hiba, hol van a gyökere a problémának.
Ha vissza akarom követni a saját lépéseimet a hóban és meg akarom vizsgálni, akkor nem léphetek ugyan oda, hiszen képtelen leszek azt a nyomot vizsgálni amiben állok. Viszont ha a nyomvonalam mellett sétálok, akkor képes leszek felfedezni s megvizsgálni azt ahogyan eddig jártam, vagy ha felülről, akár egy magaslesről vizsgálom meg távcsővel.
Tehát, ha tényleg szeretnéd megtalálni a gyökerét a kiváltó okát a szorongásnak akkor szükséged lesz egy másik nézőpontra. Hiszen onnan ahol állsz, nem fogod látni. A festő is hátra lép mikor megvizsgálja festményét. Neked is ezt kell tenned. Hátralépni és megvizsgálni. Ahhoz pedig, hogy hátra tudj lépni és megvizsgálni, szükség van arra, hogy ki tudj lépni abból a gondolkodási sémából amiben jelenleg vagy. Ehhez tudok segítséget nyújtani. Hogyan tekints helyesen a szituációdra. Hogyan vedd észre azt ami felett eddig elsiklottál. Legfőképp, hogyan változtasd meg a gondolkodásmódod és ez által az életed.
