Gondolkodni sokféleképpen lehet

„Nem akarásnak nyögés a vége” és ez egy nagyon igaz mondás. Ez a helyes hozzáállásra tanít. Azt hinné az ember, hogy a gondolkodás az csak gondolkodás. De valójában hatalmas különbség van a helyes és a helytelen gondolkodás között.

Ha van egy feladat, esemény, bármi amit meg kell csinálni és a következő gondolatok jutnak róla eszedbe, akkor a gondolkodásod hátráltat téged és további akadályokat gördít eléd.

– Miért én?
– Jaj, ne ezt nem akarom.
– Hú, erre nem vagyok kész.
– Múltkor is rosszul lettem.
– Nekem ez úgysem fog menni.
– Én ehhez kevés vagyok.
– Egyedül nem megy.
– Ez sosem ment nekem.

Ha viszont ugyanerre a feladatra, eseményre, bármire úgy tekintesz mint egy kihívásra és elkezdesz helyesen, előremutatóan gondolkodni, akkor a gondolataid téged fognak segíteni. Ez pedig így nézhet ki:

– Oké, nézzük, hogy fog menni.
– Felkészültem, jó lesz.
– Lehet rosszul voltam múltkor, de nekifutok megint, és megint addig amig össze nem jön.
– Most jó lesz.
– Keressünk benne olyan dolgokat amik tetszenek.
– Hogyan tudom ezt a saját javulásomra fordítani?
– Hogyan tanulok ebből?
– Hogyan tudom végigcsinálni, hogy jó legyek?

Ha már be kell menni az oroszlánok elé a Kolosszeumba akkor nem mindegy, hogy az embert végigcibálják a légiósok az úton és behajítják, vagy emelt fővel végig sétál. Az ő esetükben ugyanaz a vége, de az oda vezető út más.
A ti esetetekben pedig az esemény végkimenetele is nagyban változik attól függően, hogy végig cibálnak az úton, vagy kihívásként tekintesz rá és emelt fővel (akár összeszorított fogakkal is ) de végig mész.

Hidd el büszke leszel magadra, bármi is legyen a vége. Ha sikerül akkor azért. Ha nem sikerül akkor pedig azért mert mindennek ellenében megpróbáltad, és addig fogod próbálni míg nem sikerül majd. A kudarc csak akkor kudarc amikor befejeztük a próbálkozásokat, egyébként csak megálló, erőgyűjtés, tapasztalás a következő lendületvétel előtt.

Gondolkodásunk is mintákon alapszik. Ezek a minták automatizált választások eredményei a legtöbbször. Ezek megváltoztatása idő és energia. Évek alatt alakult ki az a gondolkodásmód amivel most rendelkezel. Ezt a gondolkodás mintát a szülők, tanárok, gyerekkori és ifjúkori barátok, később kollégák, főnökök, barátok formálták észrevétlenül. Ezek a minták beivódtak anélkül, hogy tudatosan tisztában lettél volna, hogy mi zajlik. Ez a gondolkodásmód pedig oda vezetett ahol jelenleg vagy. Ha most egy szorongó, pánikkal teli, talán depresszív állapotban vagy akkor a gondolkodásod nem téged segít.

Többször írtam már, a test az érzelmek és a gondolatok összefüggéséről. Gondolat és szándék nélkül nem történik semmi.
Gondolsz valamire és az megjelenik a testedben. Gondolj jó és szép emlékekre és a mosoly a szád szélén és a kellemes érzet a testben már ott is van. Gondolkodj fájó dolgokon, problémákon, hibákon, akadályokon, rossz emlékeken, katasztrofizáld a jövőt, képzelj ele lehetséges negatív eseményeket és már is érzed mindazt amit nem akarsz. Torok szorítás, gyomorgörcs, izzadó tenyér, kalapáló szív, és az a belső szoritás az az állandóan jelenlévő szinte megmagyarázhatatlan érzés…

Az évek alatt berögzült negatív és önbecsmérlő, önbizalomhiányos, jövőtől rettegő, múlton merengő, folyton rosszra fókuszáló gondolkodás megváltoztatása roppant nehéz tud lenni, mivel mélyre beivódott az évek alatt. Az, hogy „majd igyekszem jóra gondolni” az szinte biztosan nem fog menni. Nem azért mert nem akarod vagy nem tudod, azért mert a beivódott séma el fogja söpörni ezt a szándékot és azon kapod magad, hogy ott vagy ahol voltál. Talán megy egy-két napig, de utána a séma visszaköveteli magának az irányítást. Rendszertelen akarásokkal és „ugrásokkal” nem fogod tudni megváltoztatni azt amit évek alatt rendszeres ismétléssel írtál be jó mélyre.

Amivel tudsz segíteni és változtatni az egy rendszeres és módszeres haladás. Jelzőkkel és támpontokkal az úton amik figyelmeztetnek amikor letérnél. Rendszeres gyakorlás mindig meghozza a gyümölcsét. Nézd meg a sportolókat. Nem úgy edzenek, hogy „majd igyekszem edzeni” nem. Tervük van, felépített rendszer amit napról napra követnek. Ez kell neked is.
Elsőként az elhatározás, utána pedig egy felépített „edzésterv” ami nem hagy téged magadra. Ami végig segít téged az úton tartani és lépésről lépésre megváltoztatni a szorongó pánikkal teli gondolkodást, hogy végre fellélegezhess és kíváncsian pozitívan tekinthess a jövőre ne pedig állandó félelemmel.

Rengetegen buknak el a rendszeresség hiányán.

A megfelelő gondolkodás minden esetben TÉGED SEGÍT ÉS TÁMOGAT. A megfelelő gondolkodás elsajátításával látni fogod, hogyan tudsz mindent arra használni, hogy előre juss, legyen az bármilyen helyzet. A megfelelő gondolkodás elsajátításával saját magadat is máshogyan fogod látni és megtanulod szeretni önmagad. A megfelelő gondolkodás elsajátításával látni fogod azt ami eddig rejtve volt és megtalálod az utat az öröm és a boldogság, az örömteli létezés felé. A megfelelő gondolkodást ha a magadévá teszed a körülötted lévő világ is megváltozik, lekerül rólad a „sötét szemüveg” és végre oly fényesnek és boldognak láthatod mint régen gyerekként.

Tetszett ez a cikk?

Megosztás Facebook-on

Rólam

Rengeteg irányzattal és gondolkodásformával ismerkedtem meg, és igyekeztem használni azokat az életem során. Angliában volt szerencsém két évig egy buddhista kolostor vezetőjétől is tanulni. Mindent, amit tanultam, igyekeztem beépíteni a gyakorlatba.

Mák Károly

A tudatos-gyogyulas.hu weboldal tulajdonosa

Legújabb bejegyzések

Taxis

Mi lesz ha elindulok és rosszul leszek?… Mi lesz ha a buszon jön rám a rosszullét?… Mi lesz ha elkezd remegni a lábam?… Mi lesz ha észreveszik rajtam?… Mi lesz ha ma is rosszul leszek?… Mi lesz ha… A három

Tovább olvasom »

Önbizalom visszaépítése

Hogyan építsd vissza az önbizalmad a sok szorongás mellett? Aki pánikkal vagy szorongással küzd az megtapasztalta a vesztés keserű ízét. Amikor már harmadszorra kell vissza menekülni a lakásba… Amikor már második nekifutásra sem tud elmenni a boltba… Amikor már ötödik

Tovább olvasom »

A képesség önmagunk lenyugtatására

Képesnek lenni önmagunkat lenyugtatni egy nagyon fontos készség, de mielőtt erre rátérnénk érdemes megérteni, hogy mit is akarunk lenyugtatni ilyenkor. Nem magunkat. Az elménket. Amit meg kell érteni és ez az egyik legfontosabb dolog a boldog élethez vezető úton, hogy

Tovább olvasom »

Mindennek ára van

Ez így igaz és itt most nem a kapitalizmusra gondolok. 🙂 A legtöbb esetben kiderül, hogy a pánik és a szorongás mögött olyan döntések sorozata volt ami ezt hozta végül elő. Döntések, önmagunk ellen való döntések következménye a szorongás… Majdnem

Tovább olvasom »

Csatlakozz Facebook közösségünkhöz!

A cél tudatosan meggyógyulni, és újra
Téged helyezni a középpontba.

Itt tudsz csatlakozni a Tudatos Gyógyulás Facebook csoporthoz, ahol rendszeresen frissülő tartalmakkal, segítséggel és egy támogató közösséggel várunk.