Az elme feladata a dolgok megvizsgálása és kiértékelése. Ezért képes minden apróságot felnagyítani. Legyen szó bármiről. Felnagyítja, szétszedi apró darabokra, a darabokat is felnagyítja és megvizsgálja. Terveket készít, hogyan jöjjön ki a legjobban az adott helyzetekből.
Ezért lehet az, hogy te még egy meg sem történt eseményen fantáziálsz, belemész a részletekbe, hogy ha „ez és ez történik akkor…” vagy „ha majd ezt és ezt mondja akkor én…” és már percek óta vagy talán fél órája egy képzeletbeli, jövőbeni eseményen pörögsz. Aggódsz, terveket szősz és szorongsz. Mi lesz ha…
Vagy épp egy múltbéli eseményt pörgetsz újra és újra, úgy, hogy egy egy apró dolgon egy-egy másodpercnyi emléken akár percekig vagy órákig is képes vagy „lovagolni” ezáltal pedig fájdalmat okozni önmagadnak. Minél nagyobbra nagyítod az emléket annál erősebb lehet a szomorúság, félelem, kétség és a letargia érzése.A jó hír, hogy nem te pörögsz rajta, hanem az elméd. Te „csak” mész vele.
Amire fel érdemes figyelned az az elmének ez a „Csak megvizsgálom” tulajdonsága. „Csak megnézem mi lesz ha…” „Csak végig gondolom mi lett volna ha…” …és a történet már pörög is a fejedben, a szorongás, félelem, rosszkedv, letargia pedig garantált a hozzá aktiválódó testi tünetekkel.
Azért mert belementél a játékba és hiszel a fejedben zajló történetnek, a jövőképnek ami lehet sosem fog megtörténni vagy a múltnak amin már úgy sem tudsz változtatni.
Amit nem veszel észre, hogy az elméd nem csak, hogy felnagyított egy apróságot ami valószínűleg egy 5-8 éves skálán a jövőben már nem fog számítani semmit, de ráadásul egy még meg sem történt dolgon aggódsz előre. A részleteket pedig oly nagyra és aprólékosra nagyította fel az elméd, hogy az már félelmetes.
Ez természetesen kiválthatja az ennek megfelelő testi reakciókat, hiszen minden gondolatra reagál a testünk. Ha pedig belelovalod magad, akkor az adott emlék vagy lehetséges jövőkép el tud vinni egész a pánik határáig és még tovább is… Az elme feladata a problémák megoldása. Ennek megfelelően cselekszik. Keres egyet, aprólékosan szétszedi és kielemzi. Ez lehet gondolkodás vagy épp „fantáziálás” azaz belső történetek, filmek formájában. Ez rendben is van addig amíg egy jelen pillanatbeli problémával foglalkozol és megoldást keresel rá.
(Viszont nagyon sok esetben rengetegen megrekednek a hibakeresésnél, hibákat, félelmeket, aggodalmakat élnek át, mert katasztrófa helyzeteket szimulálnak, megoldások nélkül. A megoldásig nem jutnak el.)
Amikor egy múltbéli történéssel vagy egy jövőbeli eseménnyel kapcsolatban aggódsz az azt jelenti, hogy az elme átvette az irányítást és „ A felkészülök minden lehetséges dologra” – üzemmódba kapcsolt, te pedig utasként szemléled, hogy mi történik. Az elméd egymás után vetíti ki a lehetséges helyzeteket, rosszabbnál rosszabb végkimeneteleket, még olyanokat is amire te is tudod érzed, hogy ez már valótlan és szinte képtelenség. Amikor viszont belemész ezekbe a játékokba utassá válsz a saját fejedben. A gondolatok pedig egymás után jönnek-mennek, te pedig aggódva, szorongva figyeled egyiket a másik után és nem csak, hogy hiszel nekik,de érzed a testedben is, megjelenhetnek érzések és tünetek formájában.
Ha tisztában vagy az elme működésével és tisztában vagy azzal, hogy mi a feladata, akkor könnyebben veszed észre amikor megpróbál belehúzni egy történetbe, egy játékba. Te pedig fel tudsz eszmélni és azt mondani;
„Nem, ezúttal nem megyek bele.”
„Ez még meg sem történt és valószínű, hogy nem is fog, így nem kell belemennem a játékba.”
„Már megint ezt a filmet raktad be? Nincs eleged belőle?”
A saját elméd működésének ismerete és a racionális gondolkodás az ami itt sokat segíthet. Észreveheted, hogy a gondolatra egy érzés a válasz, az érzés pedig a testben jelentkezik, ebből lehet tünet is hacsak… Hacsak nem veszed vissza a kontrollt. Hacsak nem mondod azt, hogy „Nem ezt akarom érezni.” Ha pedig nem ezt akarod érezni akkor nem is akarsz erre gondolni.
Amint ráeszmélsz, hogy VAN VÁLASZTÁSOD, választhatod azt, hogy nem hallgatsz az elmédre, nem figyelsz a katasztrófa szimulációkra, azzal foglalkozhatsz ami számodra kedves, ami boldoggá tesz. Olyan ez mint mikor a tévén egy csatornát nézel már nagyon rég óta, egy filmet amit nagyon nem szeretsz, de hirtelen rájössz, hogy végig nálad volt a távirányító és tudsz csatornát váltani, bármire, sőt, ki is kapcsolhatod a tévét. Elegendő ismétléssel újra tudod huzalozni a makacs elmét és meg tudod neki mutatni, hogy mostantól milyen „filmeket” szeretnél nézni. Ez idő és gyakorlás, ne várd, hogy egyik napról a másikra menni fog.
Figyelmet igényel tőled. Azt a figyelmet amit nem tanítottak sem az iskolában sem munkahelyen. A saját gondolataidra való figyelést. Ne csak egy „tv néző” legyél belül. Ha figyelsz és olyan „csatornára” váltanak a gondolataid amit te nem szeretsz, nem akarsz, akkor nem kell tétlenül nézned, válthatsz. Ezt a váltást borzasztó nehéz megtenni amikor a film a felénél jár már a fejedben, viszont ha az elején elcsíped már, akkor könnyebb „elkapcsolni”. Ezért kell résen lenned.
Nagyon sok gyakorlat van ami ebben neked segíthet. Az egyik legismertebb ezek közül, hogy állj meg 3 percre és csak figyeld a légzésed. Számolhatod is akár és figyelj. Figyeld meg milyen gondolatok bukkannak fel közben. Csak figyelj, ne menj el a gondolatokkal, ne kezdd el „nézni a tv-t”. Csak lélegezz és figyelj. A figyelem az ami segíteni fog téged.
Figyelünk arra, hogy jól végezzük a munkánk.
Figyelünk arra, hogy a számlák ki legyenek fizetve.
Figyelünk arra, hogy a lakásban tisztaság legyen, rend legyen.
Figyelünk arra, hogy étel mindig legyen.
Figyelünk arra, hogy kis szórakozásunk is legyen.
Figyelünk a barátainkra, családunkra.
Miért nem figyelünk arra, ami mindezt lehetővé teszi? Az elménkre. Az elménk az ami megold és átgondol mindent. Miért hagynánk szabadon kóricálni és bajt okozni? Miért ne fognánk be, hogy segítsen?
Figyelj az elmédre és figyelj a gondolataidra. A gondolatokból érzések lesznek. Az ismétlődő érzésekből hangulat lesz. A hangulatunk meghatározza a döntéseinket, válaszainkat. A döntéseink meghatározzák az életünket. A gondolkodásunk meghatározza az életünket. Figyelj rá! Ha figyeled azt mi folyik a fejedben, akkor egyre többször lesz nálad a távirányító, míg végül nálad marad. Az elméd pedig a barátod lesz, mert megtanulja, hogy katasztrófa szimulációk, „mi lesz ha…”, „Mi lett volna ha…” dolgok helyett azokat mutassa amik boldoggá tesznek téged.
Az elméd tanítható. Tanítsd. Légy Te a sofőr, ne az utas.
